Weblapkészítés


Egy sikeres vállalkozás számára elengedhetetlen hogy rendelkezzen egy minőségi honlappal. Funkcióját tekintve az Internetes oldal elsősorban információval látja el a látogatókat a cégről, bemutatja a termékeket és szolgáltatásokat, kommunikációs csatornát képez az ügyfél és a cég között, virtuális piacteret biztosít, valamint egyéb marketing feladatokat is ellát.

Amennyiben a vásárló érdeklődését felkeltette egy cég terméke, vagy szolgáltatása, rendszerint az egyik első dolog, amit tesz az információszerzés céljából, hogy ellátogat a vállalkozás honlapjára. Ilyenkor természetesen a lehető legjobb benyomást kell keltenünk, hogy minél hamarabb elnyerjük az érdeklődő tetszését és bizalmát.

A weblapkészítés menete egy olyan tevékenység, ami jellemzően folyamatos kommunikációt igényel cégünk és megrendelőink között, mivel a nagyvonalú tervezéstől az apró részletekig szükségünk van ügyfeleink véleményére, hogy biztosak lehessünk benne, a megfelelő irányba haladunk munkánkkal és a végeredmény is a lehető leg személyre szabottabb lesz.

Gyakran előfordul, hogy ez a szolgáltatásunk arculattervezéssel is összekapcsolódik, hiszen célszerű mindenkinek egy olyan egységes image-et kialakítania cégéről, mely visszaköszön honlapjukon, névjegykártyájukon és elektronikus, vagy nyomtatott dokumentumainak fejlécein is.

Ennek megfelelően, az első lépés egy saját logó megtervezése, melyet az Ön elmondása alapján grafikusunk többféle verzióban elkészít. Grafikailag e köré fog épülni a fejléc, a menürendszer és végül a tartalmi elemek. Ezzel párhuzamosan már megkezdődhet az oldal programozása is, amit egy részletes konzultációnak kell megelőznie, hiszen a honlap funkciói különbözőek lehetnek.

Léteznek egyszerűbb weboldalak, melyek az információadást helyezik előtérbe, jellemzően cégismertetőkhöz és termékbemutatásokhoz, ahol a tartalmi elemek ritkán változnak. Ezeket jellemzően egyszerű HTML, vagy PHP programozással valósítjuk meg, mely rendkívül költséghatékony, ugyanakkor igényes logókkal és menürendszerrel, kiváló benyomást tudnak kelteni. Ezeken túl azonban szükség lehet arra is, hogy ne csak egyoldalú kommunikációt folytasson oldalunk, hanem alkalmas legyen információ fogadására és megjelenítésére is, vagyis aktív felületet tudjon produkálni, illetve egy olyan környezet megteremtése is cél lehet, ahova az Ön cégének van szüksége napi szinten az információk kezelésére/feltöltésére (például egy folyamatosan bővülő web áruház esetében).

Cégünk e téren is remek referenciákkal rendelkezik, minden esetben szem előtt tartjuk megrendelőink igényeit és bemutatjuk azokat a lehetőségeket, melyekkel versenyelőnyhöz tudjuk Önt juttatni a piacon, különös tekintettel a keresőoptimalizálásra. Programozóink tökéletesen eligazodnak a különböző programnyelvekben, továbbá a weboldal mögé elhelyezett adatbázisok kialakításában is, amennyiben Önnek erre van szüksége.

Vevőink részére a teljes körű megfelelés e tekintetben is nem távlati cél, hanem kiindulópont a további eredmények eléréséhez.